A mai nagy teljesítményű sokszor többmagos processzorok óriási mennyiségű hőt termelnek és adnak le a hűtésükön keresztül. A hatalmas méretű hűtőbordákat eleinte alumíniumból készítették manapság a réz hűtőbordák terjednek, hiszen sokkal jobb a hővezető képességük. A modern processzorokkal szerelt PC-kben már a bekapcsolását követően szinte tized másodperceken belül szükség van a CPU és a teljes rendszer hűtésére.

Bármilyen a hűtéssel történt probléma vagy annak kimaradása képes pillanatokon belül megsemmisíteni a processzort. Néhány processzor rendelkezik ugyan olyan belső elektronikával, ami a nem megfelelő hűtés esetén lecsökkenti a CPU

teljesítményét, vagy akár ki is kapcsolja azt, ezzel védve önmagát a túlmelegedéstől, azonban ez nem biztos, hogy minden esetben sikeres.

Az átlagos felhasználók nem igen foglalkoznak azzal, hogy megfelelő-e a processzor hűtése. Sőt ami még rosszabb, hogy egészen addig, amíg valamilyen probléma nem jelentkezik, szaggat a játék, lefagy a gép, túlzottan lelassul stb. addig egyáltalán nem is szentelnek figyelmet a dologra, ha pedig jelentkeznek a gondok, akkor sem mindig a processzorhűtésre gyanakszanak.

Eleinte minden csodás, a legújabb játék is gyönyörűen fut, majd fél egy óra elteltével kezdődik jól ismert szaggatás, akadozás. Ilyen esetben legtöbben a videokártyára vagy a memóriára gyanakszanak. Soha ne feledje, ha a processzor a biztonságosnál magasabb hőmérsékleten működik, akkor képes igen érdekes dolgokat művelni.

Egy mai átlagos processzor, 92 Celsius fokon üzemelve, gyakorlatilag a végső leégés határán üzemel.

Amikor nagyon megnövekszik a töltési, betöltődési idő, rejtélyes újraindulások, rendszeres kék halálok, vagy egy jól működő PC néhány órányi üzem után lelassul, fagyogat, akkor ezek a jelek mind a processzor túlmelegedésére utalnak. Sorolhatnánk még az okokat, ám a fentiek talán a leg szembetűnőek.

Nézzük hát meg a processzor hőmérsékletét!

Ok, de hogyan?

Például a BIOS-ban, ez azonban nem mindig segít, hiszen a gép elindítása után a processzor még ép csak langyos.

Ide valami olyan megoldás kell, amivel folyamatosan, ellenőrizhető a CPU hőmérséklete. Erre a célra számos ingyenes alkalmazás létezik. A legegyszerűbb, talán az ingyenes CoreTemp program. Gond nélkül fut XP, Vista és Windows7 alatt is, néhány alap információt és a CPU hőmérsékletét kiírja, nekünk pedig éppen ez utóbbira van szükségünk. A program letölthető a kép alatti hivatkozásra kattintva.

Core-temp programmal mérhetjük a CPU hőfokát

http://www.alcpu.com/CoreTemp

Komolyabb szoftver a Lavalys cég Everest programja, melynek próba verzióját szabadon letölthetjük a cég honlapjáról. Ezzel a szoftverrel a CPU hőmérsékletén kívül még számtalan fontos és lényeges adatot is megtudhatunk a számítógépünkről. A program próba verziója szintén letölthető a kép alatti hivatkozásra kattintva.

Everest program, mutatja a CPU hőmérsékletét

http://www.lavalys.com/support/downloads

A programok mindegyike képes kijelezni a processzor hőfokát, folyamatosan a gép használata közben. Azt, hogy a mi processzorunknak mennyi az optimális üzemi hőfoka megtudhatjuk a gyártó weblapjáról is. De általános szabály, hogy ha a processzor hőfoka megközelíti, vagy túl haladja a 80 fokot, akkor jobb ha nekilátunk kivizsgálni a problémát, még mielőtt végleg elköszönhetünk a processzortól.

Hogyan óvjuk meg processzorunkat a túlmelegedéstől?

Ha magunk szereljük össze a számítógépünket, akkor legyünk körültekintőek. Használjunk a célnak megfelelő szaküzletben kapható hővezető pasztát. Ha szükséges inkább kétszer ellenőrizzük, hogy felfekszik-e a processzorra, és megfelelően illeszkedik-e a rögzítő kerethez a hűtőborda és a szerelvényei. Ne felejtsük el a ventilátor tápfeszültség csatlakozóját össze kapcsolni, vagy a tápegység egyik ágával, vagy az újabb gépek esetében az alaplap erre kialakított csatlakozójával.

A processzorhűtő egységét időről időre ellenőrizni is kell. Ez az alkatrész nem abba a kategóriába tartozik, amit egyszer összeszerelünk, és aztán el lehet felejteni. Ha olyat tapasztalunk, hogy a PC hangosabban működik, mint a megszokott vagy furcsa sivító, kerregő hangot ad, akkor könnyen lehet, hogy a processzor hűtőventilátora a végét járja.

Na és amitől végül is tönkre megy a ventilátor, a POR!

Ön mikor látta utoljára belülről a számítógépét?

Ha a fenti kérdésre a válasz fél év vagy annál is több, akkor javaslom, minél előbb bontsa szét és takarítsa ki, vagy ha nem érez magában kellő gyakorlatot forduljon szakemberhez, és kérje meg, hogy tisztítsa ki a PC-t. Ezt egyébként javasolt 6-8 havonta elvégezni, higgye el a számítógépe is, és a hűtésre használt ventilátorok is, hosszabb és stabilabb működéssel hálálják meg.

Néhány jó tanács a por ellen.

Számítógépünk mindig a lehető legmagasabb helyen legyen tárolva, a por a padló közelében sokkal koncentráltabb. Ezért a PC szempontjából a legrosszabb, ha a padlón tároljuk.

Ha nem használjuk, takarjuk le a gépet. Ettől ugyan még porosodni fog, ám jó néhány héttel, vagy akár hónapokkal is eltolhatjuk a következő aktuális takarítás idejét.

Rendszeresen törölgessük át a gépet száraz, vagy enyhén nedves ronggyal, így a por nehezebben kerülhet a gép belsejébe. Törölgetés előtt, főként, ha nedves ronggyal dolgozunk, feltétlen áramtalanítsuk a gépet!

Talán az egyik legtökéletesebb megoldás, ha vásárolunk porszívóba való mikro szűrőt és a PC házán lévő réseket eltakarjuk vele. A szűrő a levegőt átengedi, ám a szennyeződéseket kívül tartja. Ezzel a megoldással szintén jó néhány hetet, hónapot nyerhetünk, a következő takarításig.

Ön is szeretné elvégezni a PC takarítását Önállóan?

De nem meri megtenni, mert nincs elég hardver ismerete?

Jelentkezzen most az INGYENES „Legyél te is hardver GURU” tanfolyamra, és 7 nap alatt megtanítjuk az alapokra, melynek birtokában már teljes nyugalommal nekiláthat a PC belső takarításának.

Jelentkezhet itt oldalt a piros keretes ablakban, vagy egyszerűen csak kattintson ide “Legyél Te is hardver guru”

Ha tetszett a cikk kérjük ossza meg barátaival, ismerőseivel. Ha nem törjön vele borsot az ellenségei orra alá.

Véleményét, hozzászólását ne rejtse véka alá, hanem írja meg itt lent.